Herbert Wright

Akadályozza a munkád a válság?

Mint szabadúszó író, aki művészettel és építészettel foglalkozom, nem könnyű a helyzetem. 2008-ban három földrészt utaztam be megrendelésekből, ma senki sem akar megbízni egy sztori megírásával, amely Londontól csak egy metró útnyira is van.

Kevesebb-e a munkád?

Furcsamód több a lehetőség, mint valaha egy író számára – az interneten. És ez azt jelenti, hogy nincs pénz. Sok olyan iparág van, főként Londonban, amely ingyen munkából tartja fenn magát. Minden galériának is van gyakornoka, még a művészek is gyakornokok… Az ingyen munkát korábban rabszolgasárnak nevezték (persze akkor sokkal rosszabb volt!)… Az ingyen dogozó egyének nélkül London – és talán más városok – kreatív iparágai összeomlanának, megszűnnének működni.

Válság, nem tűnik totálisnak - inkább mint korrekció?!

Hékás, ha képzett közgazdászok nem tudják ezt megválaszolni, akkor én sem tudom.

A gazdasági-társadalmi szisztéma - amiben benne vagyunk - tulajdonsága a periódusosság. Esetleg e válság is része a kapitalizmus dinamikájának?

Talán, igen. De a válság a kapitalizmus hitelességének egy bizonyos vonatkozása. A szabad-piac gazdaság jó, de őrült módjára kölcsönöket felvenni bizonytalanul őrültség és most mindannyian megkapjuk a számlát a buliért, amit a nyugati világ kölcsön pénzből elbulizott. Ahogyan a hitelkártyákról mondják, kimerülnek/ készen vagyunk!

Szükséges lenne-e állami támogatásra a művészetben a túléléshez, ahogy ez más gazdasági ágak esetén is történik?

Néhány londoni közéleti intézmény, mint az ICA, veszélyben van, és a kormányok talán csak hagyják meghalni ezeket. De úgy gondolom, hogy fontosabbá válhat néhány gyűjtő, akik pozitívan állnak ahhoz hozzá, hogy a nyilvánosság előtt bemutassák a gyűjteményüket és fiatal tehetségeket támogassanak. A Saatchi már fontos, de a Zabludowicz Alapítvány 176 galériája is jó példa a növekvő jelentőségű intézményekre, amelyek támogatják a képzőművészeti műfajokat a festészettől az előadó művészetig, de mindezt köz-pénzek/ állami pénzek nélkül teszik.

Vajon nem a felpumpált pörgés volt természetellenes? Lehet-e visszatérés a korábbi pörgő állapothoz? ...van-e nyertese?

A visszaút kemény munka, fejlesztés és az árak levitele. Ugyanúgy a művészetben, ahogy minden másban.

A válság elején hallatszott olyan vélemény, hogy a kapitalizmus gyengülésével majd nagyobb szerepe lehet újra a "hiteles", progresszív alkotásoknak. Van-e tisztító ereje a történteknek? Ez igaz?

Igen. A piac gagyi-részlege, ahol az emberek a befektetés miatt vásároltak és nem a művészetért, most eltűnni látszik. Márka-nevekről beszélek, mint Damien Hirst. „Műveinek” gyári termelése, mint a "pörgős"-festmények, vagy a pöttyök olyanok voltak, mint egy kis magán pénz-csináló masina, rosszabb, mint azok a számozott példányszámú Dali-nyomatok, amelyek néhány évtizede elárasztották a piacot. Örülök, hogy a legrosszabb művészeti befektetési csalások (bizonyos kereskedők és művészek kartelljei Londonban és New Yorkban) összeomlanak.

A nyolcvanas évek végének Angliájában lehetetlen volt művet eladni, így a fiatalok nem köteleződtek el a festészet mellett, szabadon csináltak installációt, videót, filmet, stb. Később e nemzedék művészei adták a Saatchi-gyűjtemény alkotóit. Érezhető-e, remélhető-e valami hasonló pozitív hozadék hosszabb távon?

Ez már történik.

Régebbi válságos korszakokban erősödött a művészek szociális érintettsége/érzékenysége. Vannak-e jelei ennek?

A politika Nagy Britániában már legalább 10 éve lebénult. Nincs társadalmi tiltakozás. Az is, hogy amikor a dolgok rosszul mennek, akkor fantazmagóra-kultúra kell, hogy felviduljunk, még akkoris, ha csak illúzió. Ez talán sok szemetet termel, de jó dolgok is következhetnek. Az 1929-es válság vezetett például Hollywood aranykorához.

Lehet-e a válságnak egy olyan vetülete, hogy az európai-nyugati kultúra hátrébb kényszeredik?

Nagyon jó kérdés. A nyugat gazdaságilag mélyen van talán, de a fejlődő szuper-gazdaságok még mindig követik és másolják a kultúránkat. Meddig tart ez? Megszerzik a kulturális magabiztosságukat. Figyeld meg, ahogy a művészeti élet Európából az Államokba „költözött” a 2. VH után – azelőtt az amerikai művészek európai trendeket követtek, mint a bátyjukat utánozni igyekvő kisgyerekek, de aztán elkezdék termelni a saját ötleteiket, még erőteljesebbeket, mint például az absztrakt expresszionalizmus, konceptuális művészet, pop art, stb…

Egyesek szerint a nagy aukciósházak beengednek olyan pénzeket is a játékba a túlélés érdekében - pl. Kínából - amit korábban nem.

Hát, vannak ott valóban eredetien érdekes, új művészek. De néhány (pl. Zhang Xiaogang) már márkanévvé vált, mint Hirst, vagy Koons, és ez nem jó.

Mi van a pénzügyi lufikkal?

Kína lehet, hogy egy-két év múlva összeomlik, mert hatalmas …birtok/tulajdon/vagyon csalások..vannak a nagy városokban, talán rosszabb a helyzet, mint volt Nagy Britániaban, Amerikában, vagy Spanyolországban.

Tudjuk, hogy az iszonyatos állami szubvenciókat mindannyiunk túlélése érdekében azok a bankok kapták, akik előidézték a válságot....ez egy olyan erkölcsi szituáció, amire...tud-e erre a szituációra bármi utópia/jövőkép épülni - ?

Ez rémes, de számomra túl összetett ahhoz, hogy megoldást javasolhatnék.

Fölülírt-e bizonyos eszméket a válság?

Ha a kormányzatok/hatalmon lévő kormányok nem lennének ennyire a gazdasági fejlődés megszállottjai, akkor bolygónk nem lenne tele szeméttel, és az erőfeszítéseink az életminőség fejlesztése irányába mutatnának, s nem az elköltött, vagy költeni való pénz mennyiségére. Jó lenne ez a művészeknek. De könnyű ezt mondani, amikor nem vagy egy azok közül a billiók közül, akik napi egy dollárnál kevesebből élnek.