Els Opsommer

Akadályozza-e a munkádat a válság?
A valóság most még inkább a túlélést jelenti, mint valaha, főleg a költségek és számlák későn történő kifizetése és az a bizonytalanság, hogy egyáltalán valaha kifizetik-e, igencsak stresszelő. Alapvető és gyakorlati probléma az egyén túlélése: milyen költségeket leszek képes hamarosan kifizetni és mitől tudok megszabadulni. Ugyanakkor mi az, ami szükségszerű a fejlődéshez és mi az, ami várhat még?

Kevesebb-e a munkád?
Igen, kevesebb a megtérülő vállalkozásom, és a műtárgypiac szereplői (galériák, kurátorok, intézmények) meglehetősen feszültnek tűnnek. Az elmúlt években számos olyan felkérésem volt, hogy jótékonysági aukciókra ajánljak fel munkákat, még inkább elvárt a financiális részvállalás egy művészeti esemény, vagy intézmény túléléséhez. Olyan ez, mint a művészek „magánvállalkozása”. Ez a szokatlan folyamat talán lehetővé teszi a művész jelentősebb szerepét és részvételét.

Hogy alakulnak az eladások?
Soha sem az eladásból származott a legnagyobb bevételem. Most több a lehetőség arra, hogy biennálékra és más kortárs rendezvényekre és megbízásokra készítsek munkákat, helyspecifikus installációkat. Mivel ezek az intézmények éppen túlélnek, a kör szűkül. A kevesebb kiállítási lehetőség miatt új kommunikációs stratégiákat és utakat kell találnia az embernek.

Válságokból valami új szokott kiválni-bontakozni. Látszik-e ilyesmi?
A válság lehetővé teszi egy helyzetnek az újragondolását, hiszen a változás mindig újabb és újabb kreativitást igényel. A világ kaotikusabb és a különböző választási lehetőségek elérhetőbbek. Ma a kitartáson és a rugalmasságon múlik minden a tágabb értelmezés és alkalmazkodás terén.

A válság nem tűnik totálisnak – ez nem inkább, korrekció?!
A gazdasági válságot nem lehet attól az ideológiai válságtól elhatárolni, amelyben éppen lubickolunk. A közel kelet és az iszlám felől érkező fenyegetettség és a fanatikus vallási csoportok (mint a jobboldali keresztények) együtt a kapitalista rendszerrel és a globális gazdasággal olyan problémát jelentenek, amely egy jó évtizede dolgozik már a felszín alatt. A gazdasági válság ennek egyik megnyilvánulása is.

A gazdasági-társadalmi szisztéma tulajdonsága a periódusosság. Esetleg e válság is része a kapitalizmus dinamikájának?
A jólét egyesek számára mindig is mesterséges fogalom volt, míg mások számára nem az. Néhányan mindig is realistább világban éltek. Ahogyan a normákat, a gazdagságot is lehet szubjektíven értékelni, mérni. Egyes embereknek több kell a materiális jóléthez, mint másoknak.

Szükséges lenne-e állami támogatásra a művészetben a túléléshez, ahogy ez más gazdasági ágak esetében is történik?
Létfontosságú a művészet és legfőképpen a vizuális művészet kulturális örökségét megvédeni. A kulturális menedzsmentet veszélyezteti az identitás körüli vita és a nacionalista légkör, amelyben a művészeket használják. Hiányoznak mostanában az intelligens meglátások és néhány bátor vélemény. Anarchikussá vált harcolni a művészetért, még akkor is, ha ez a művészeti szcéna sokkal konvencionálisabb lett. A Brüsszelben éppen most oly aktuális problémát, a Wiels életben maradását (www.helpwiels.org) nem lehet a főváros jelenlegi politikai közegének ismerete nélkül vizsgálni. A kortárs művészeti múzeum kérdése Európa fővárosában politikai kérdés. Az intézményt különböző közösségek működtetik, de mivel ez a politikai akarat Belgiumban eltorzult, ezért csaknem ledöntik a gazdasági érvek és érdekek. A művészek támogatása is politikai karakterű. Ugyanakkor szinte lehetetlen megkérdőjelezni az ilyen intézmények működését.

Régebbi válságos korszakokban erősödött a művészek szociális érintettsége, érzékenysége. Változott a művészek magatartása?
Én nem profitáltam abból a fellendülésből, amelyet említettél, a munkásságomnak mindig voltak kritikus (politikai) nézetei és kérdései. Virágozni a világban tartalom nélkül sosem volt az én nyelvezetem. Így a konjunktúra mindig kiegyensúlyozott vagy véletlen.

Lehet-e a válságnak egy olyan vetülete, hogy a nyugati-európai kultúra hátrébb kényszerül?
Átmeneti helyzetben vagyunk, amelyben az egész világkép megváltozik, és amelyben Európa szerepe egyre kevésbé fontos. Látjuk az eredményét a neoliberalista kapitalizmus kevéssé demokratikus és csekélyen humánus érdekeltségének, valamint ne feledkezzünk meg a korábbi felemelkedő gazdaságok opportunista döntéseiről sem (70-es évek olaj-válsága, az orosz elnyomás alatti afgán kérdés, a palesztin kérdés).