Almási Miklós

Almási Miklós írása:

Ki az úr a házban , kérdezhetném, látva a világ nagybankjainak arroganciáját, hogy amint enyhül a válság, kijelentik: minden frankó, nem kell reform, a kormányzatnak különben is kuss, minden úgy jó, ahogy van, a főnökség meg köszönje meg, hogy elfogadtuk azt a párezer milliárdot, ami megmentette az életünket. Hihetetlen.
Demokráciában még soha nem volt ilyen homály, átláthatatlan dzsungelállapot, mint ami most terjeng: a lényeges kérdések (miért tudják bealázni a bankok Obamát, miért nem megy át a törvény, hogy temérdek pénzt a gazdaság (az ország) beindítására használják? És egyáltalán, mi ez a reformellenesség a világ leginvenciózusabb országában? Se az egészségügyi törvény, se a pénzügyi reform, se a munkahelyteremtő, a rooseveltihez hasonló közmunka-program (pl. vasút- és hídépítési program) nem tud keresztülmenni. Maradnak „mérgező papírok” (toxic papers), a derivatívok, a structured financial products (ezekkel vernek át, és ezek vitték a szakadékba a világot…) Maradnak - és senki se tudja, miért. (Kedvenc grafikonom: 2009 januártól – a válság mélypontjától – 2010 januárjáig a Bank of Amerika 192%-os tőkegyarapodást, a Citigroup 352%-ot, (!), a Deutsche Bank 139%-os növekedést produkált. Egy éve padlón voltak, jött az állami mentőöv, ezermilliárdokért - most már hirtelen nagy pofát tudnak nyitni. Hihetetlen. Hiába: ők az urak a házban… Heidegger ide vagy oda. („a nyelv a lét háza” – mondta H. Most frivol vagyok: a befektetési bank a lét háza. Excuse me…)

A harmincas évek válságában a társadalomban nőtt a szolidaritás, ma a válság hatására a társadalom atomizálása nő. Akkor a baloldal tört előre, ma a jobb (a világban). Hoppá: van egy kivétel: az elmélet. (A New York Times két vezető kolumnistája – Joseph Stiglitz és Paul Krugman, Nobel-díjasok – olyan baloldali sódert nyomnak, hogy minálunk sittre vágnák őket. (Olvasni kell J. Ld. Stiglitz új könyvét: Freefall. America, Free Markets, and the Sinking of the World Economy. 2010. Baromi nagy beolvasás…) De miért párolgott el a szolidaritás minimuma is?

A politikai arénát (és a financial architecture-t) nem az ilyen fejek határozzák meg. „Fecsegő értelmiségiek” – mondják róluk a guruk, a dolgokat a republikánus (Bush-éra figurái és hívői) mozgatják. Miközben a másik oldalról Kína-India nyomja le Amerikát (versenyképesség, dollár-függőség Kínától, világhatalmi pozíció elvesztése, a katonai világelsőséget leszámítva.) Európa szorong, a jónép meg szív.

Ami még el is menne: ha mindez csak amerikai cirkusz lenne. De átmegy a fejlett világba is. Ködösítés – hazudozás – megy mindenütt: a válság mélypontján, mindenki esküdözött, hogy a gazdaság és politika legfontosabb vezérelve a transzparencia lesz. Semmi se nem lett belőle. Mára több a ködfejlesztő „kütyü”, mint bármikor korábban. A parasztvakítás az egész világra kiterjed.

Lábjegyz.: Bocs, gyárilag esztéta, pontosabban Csehov rajongó vagyok (életem könyve volt a Mi lesz velünk, Anton Pavlovics?). Ebbe a közgáz-kitérőbe csak a felháborodás csábított. (Ld. Hová tűnt az a rengeteg pénz. Válságkönyv, elemzéseit.) Egyébként tanítok.

Mindenkinek nem szégyelendő jövőképet kíván: Almási Miklós (alma)
http://almasi.elte.hu